Célba érA tisztes célba érkezésnél “magasztosabb” célt most nem tudtunk kitűzni. Ezért is rettenetesen meg kellet küzdenem. A százszázalékos felkészülés és egészségi állapot hiányát ez a hely igen keményen bünteti. Ezt “büntit” pedig én sem úsztam meg!
A konai célba érkezésen kívül a nap legnagyobb eseménye Kolos egy éves szülinapja! Pontosan a tavalyi Hawaii Ironman napján született! Szülinapját idén a pályán ünnepeltem. Igazán szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen gyönyörű kis kölyök szülei lehetünk. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik segítették őt és minket a születése előtt és közvetlenül utána azokban a nehéz időkben.

Vissza a versenyhez: A “Finisher” póló megszerzése mellett a legnagyszerűbb, legfelemelőbb dolog a TI TÁMOGATÁSOTOK volt. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi szurkolóm van! Kimondhatatlanul jó érzés, hogy soha sem voltam egyedül, és igen nagy szükségem is volt tegnap arra az erőre, amelyet TI adtatok nekem! KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM!

Brutális verseny volt minden tekintetben. De hát, milyen is legyen egy Ironman Világbajnokság, ahol tényleg a világ 2264 (ennyi név szerepelt a rajtlistán, akik közül 1985-en értek célba) a legelszántabb triatlonosa áll rajthoz!
Azt – részben saját tapasztalatból – is tudtam, hogy a vízilabda az egyik legkeményebb küzdősport, de arra pedig most kellett rádöbbennem, hogy a triatlonúszás sem marad el brutalitásban a többi küzdősport mögött. Az államon még jó néhány napig fogom viselni az egész úszótáv alatt folytatott elszánt küzdelem nyomait. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között nem túl acélos 69 perc alatt sikerült teljesíteni az úszótávot.
A kerékpározást is a “végtelen küzdelem” szavakkal lehet leginkább jellemezni. Ez a küzdelem az ellenfelet figyelembe véve a legbrutálisabb volt, amit valaha versenyen folytattam. Nem ez már nem is ellenfél volt, hanem ellenség: a hírhedt konai szél a Mumuku (http://triathlete-europe.competitor.com/2012/10/05/kona-video-understanding-the-mumuku-winds). Nemcsak egyszerűen lassított, és akadályozott, de az életemre tört, meg akart gyilkolni. A hawi fordító után az életemért küzdve kellett kapaszkodnom a kormányba, úgy dobálta a bringát alattam. Nem tudtam folyamatosan 45 fokos dőlésszögben haladni, mert lökésekkel játszadozott velem a gonosz! A konai útra kanyarodva rövid időre megmutatta, hogy segíteni is tudna, ha akarna. Pár percig 55-60 km/órával haladtunk, de csak azért, hogy egyik pillanatról a másikra forduljon és harmadolja a sebességet az utolsó 50 kilométeren.
Igen csak elgyötört lábakkal vágtam neki a futásnak, amelyet nem is neveznék igazából annak. Négy órás gyötrelem a legtalálóbb kifejezés arra a tevékenységre, amit zárószámként bemutattam. Ha igen igen lassan is de futottam és egy centimétert sem sétáltam, még a frissítő állomásokon sem.
Összességében kemény és fair versenyem volt. Nem éltem a kínálkozó bolyozási lehetőségekkel: magam erejéből, magamnak teljesítettem a távot. Tudtam, hogy rendkívül nehéz lesz, és nem is csalódtam ebben. Azt mondtam magamnak: az idő így is, úgy is előre megy, a legtöbb amit tehetek, hogy vele haladok én is.
Sajnos Klagenfurt óta a derékfájdalmak nem tették lehetővé a folyamatos felkészülést. Azt hiszem a legtöbb, amit kihozhattam magamból az tényleg a célba érkezés volt. Remélem, nem okoztam csalódást senkinek ezzel az eredménnyel!
Fantasztikus élmény volt versenyezni ezen a triatlon-történelmi helyen. Tényleg egy hihetetlen álom vált valóra ezzel. Kívánom mindenkinek, hogy ugyanígy váljanak valóra az álmaitok, mert ez a legfantasztikusabb dolog az életben!
Annyi, annyi sok embernek tartozom köszönettel! Szüleimnek, hogy sporttagozatos általános iskolába írattak be és támogattak a triatlonban is, Baranyai Lacinak, hogy réges régen, olyan remek lehetőségeket biztosított ambiciózus triatlonosoknak, barátaimnak, edzőpartnereimnek – felsorolni sem tudnám valamennyiüket, olyan sokan vannak és voltak -, Baranyai Judynak, a Spurinak, gyerekeimnek, Esztinek és Jujónak hogy egyáltalán elviselnek, Kolosnak, hogy annyi sok erőt ad a mosolyával! Köszönet Moldvay Ildikónak, a gyógytornászok etalonjának, hogy összefércelt erre a versenyre (is), Dr. Sipos Andreának, az évtizedek óta tartó testi és lelki gyógyászatért, Dr. Papp Zoltán Attilának, a legalább “szuboptimális” helyzetbe hozott gerincért! A legfontosabb: KÖSZÖNET MELINEK MINDENÉRT!
Gratulálok Flander Marcinak és Vatai Mikinek is a remek teljesítményükhöz. Marci összetett 38. és korosztályos 2. helye egészen kiemelkedő. Szerintem triatlonos pályafutásának csúcsa ez. A profik között is simán megállná a helyét! Elképesztő szezon, elképesztő eredményekkel! Miki igen megterhelő munka mellett edz és egy komoly sérülés is rányomta bélyegét a felkészülésére. Ennek ellenére is vállalta a megmérettetést! Le a kalappal előtte is!
Legközelebb már otthonról jelentkezem. Biztosan tartunk élménybeszámoló(ka)t is. Ezek helyéről és időpontjáról később ugyanitt…