A 2021-ES LA VUELTA KÖZVETÍTÉS HIVATALOS TÁMOGATÓJA

A pihenőidőszak

Lassan véget ér a futó és triatlon szezon, a nagy őszi maratonok lecsengésével beköszönt a nem pusztán hűvös, de kifejezetten hideg időjárás is, ami könyörtelenül jelzi, hogy véget ért egy időszak, egy felkészülési és verseny időszak, amelynek jutalma az éves nagy pihenés. Mert ugye mindenki tart egy ilyen 4-6 hetes laza periódust?

Beach chairs on the evening sea coast.
A pihenőidőszak

Fontos ez a néhány lazább hét az évben, amikor mentálisan és fizikálisan is feltöltődünk a családtagjaink és barátaink pedig belőlünk töltődhetnek fel. Ez az időszak természetesen nem arról szól, hogy teljes passzivitásba vonulunk, pusztán arról van szó, hogy ilyenkor mind az intenzitásból mind pedig a terjedelemből engedni kell. Próbáljunk ki olyan dolgokat, amikre eddig csak vágytunk, de nem fért bele az időnkbe (pl. jóga, vagy egyéb érdekesnek vélt edzőtermi edzések) talán még találunk is olyat, amit hasznosnak vélünk és beépíthetünk a következő év edzésprogramjába. Szintén ebben az időszakban üljünk le és értékeljük az elmúlt idényt mind a felkészülést mind pedig versenyeredményeket. Értékeljük a pozitívumokat, tanuljunk hibáinkból, mérlegeljünk, és ennek fényében tervezzük meg akár szakember segítségével a következő felkészülési és verseny időszakot. Töltsünk (most és mindig) minőségi időt a családtagjainkkal, barátainkkal, mert az ő támogatásuk nélkül sokkal nehezebb dolgunk lenne. Gyakran előfordul, hogy annyira benne vagyunk a heti rutinban, hogy amikor véget ér a szezon hirtelen nem tudjuk, hogy mit csináljunk a munkaidő lejárta után, mert néhány hétig nem kell edzésre mennünk. Menjünk moziba, színházba, koncertre, vacsorázni, nézzük meg a gyerkőc délutáni edzését, hétvégén is csináljunk akár egész napos programokat, esetleg maradjunk ki éjszakára. Élvezzük, hogy nem kell az edzéssel tervezni, nem kell egyeztetni, hogy mit mikor csináljunk, hanem azt tehetjük szabadidőnkben, amihez éppen ott és akkor kedvünk van.

Család
Család

Fontos, hogy tudjunk ellazulni, ha az elején még nehéz is, az első pár nap után menni fog. Ne ijedjünk meg néhány kiló plusztól, tartsuk szem előtt a mondást, hogy aki nem tud ellazulni az nem tud megfeszülni sem valamint gondoljunk arra, hogy a pihenés alatt következik be az edzések erőfeszítéseinek köszönhető fejlődés! Szintén demotiváló lehet a pihenésből való „visszatérés”, de ilyenkor nem szabad az óránkat lesve számolgatni, hogy most akkor mennyivel is futunk lassabban, mint a szezon végén. Jó tanácsként, ilyenkor az első néhány hétben ne vigyünk magunkkal gps-t csak egy sima órát, amivel az időtartamot tudjuk mérni. Hagyjuk meg szervezetünknek a regenerálódás lehetőségét, hiszen így tudjuk az előző évhez képest egy magasabb szintről kezdeni a felkészülést.

iam#szeretemazéletem

SportingSmart#Doitright!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bejegyzés megosztása:

Trendi bejegyzések

A legolvasottabbak

Görgőzünk, Ti is?

A napokban – cyber-térben végzett – bringaedzés margójára egy kis matematikával fűszerezett élettan, azaz a 6 db elfogyasztott sótabletta igaz története: Be kell vallanom, hogy

Hogyan mobilizáljuk zsírraktárainkat?

Az állóképességi sportolók szervezete elsősorban zsírból nyeri az energiát. Te is, én is meglehetősen kevés időt töltünk a pulzusértékek alapján anaerob zónának nevezett intenzitástartományban, amikor

Esettanulmány-Triatlon frissítés

„Balatonmanen specialt csináltam, 8:34es idővel. Aki nem emlékszik – veszettül meleg volt. Bringa alatt kb 10 liter folyadékot ittam, futáson már semmit. Nutrend féle anticramp

Kedves Vásárlónk!

A 03.12-én, 16 óra után leadott rendelések, szabadság miatt, 03.18-n kerülnek feldolgozásra tehát 03.19-20-án kerülnek kézbesítésre.
 
Köszönjük a megértést!
Örömteli sportolást kívánunk!